Hipnózis története

A hipnózist az emberiség sokkal előbb alkalmazta, mint ahogy azt a történelmi utalások igazolják. Amerikától Afrikán keresztűl Indiáig használtak monoton és ritmikus kántálásokat, dobolásokat ahhoz, hogy transz állapotba kerüljenek a szertartásos ceremóniák alkalmával.

Röviden, azokat az orvosokat, kreatív és bátor embereket szeretném bemutatni a teljesség igénye nélkül, akiknek a hipnózis és hipnoterápia a fennmaradását és fejlődését köszönheti.

Először Franz Anton Mesmer (1734-1815) svájci-német orvost említem, akit a

 „Hipnózis Atyja”-ként említünk. Szülei papnak szánták, de Ő annak ellenére először jogot tanult, majd azt megunva átváltott az orvosi pályára. Franciaországban a köznép, de főleg a felsőbb rétegek imádták és ünnepelték Mesmert. Elfogadták teóriáját, hogy egy láthatatlan erő – amit Ő egy láthatatlan kozmikus folyadéknak nevezett – ami a magnetizőrből áradva átutazik a páciensbe, akármilyen bajban szenved is az illető, meggyógyítja. Abban az időben legtöbb magnetizőr férfi volt és a legtöbb páciens nőkből állt. Az akkori tevékenységet hívjuk manapság „parafenomén”-nek. 1815-ben Svájcban hunyt el. Halálának idejét egy cigányasszony jósolta meg, amit Mesmer el is hitt és a megjósolt idő közeledtével felkészült a halálra, ami be is következett.

Mesmer tanítványaként ismerjük Marquis de Puysegur (1751-1825) francia orvost. Relaxáló és nyugtató technikák eljárásával képes volt létrehozni egy igen mély transzállapotot, amit Ő mágneses „somnabullism/szomnambulizmusnak” nevezett el. Ez az állapot ma is mély hipnotikus transzállapotra utal a hipnoterápiában, amikoris az egyén különleges megjelenése és cselekedetei teljesen normális állapotbeli éberségnek tűnhetnek, de ennek ellenére mégis mély hipnózisban van.
Munkája során arra koncentrált, mi játszódik le azokban a páciensekben, akiknél ezt az állapotot elérte. Tapasztalata alapján három kardinális jellegzetességet állított össze a szomnambul transznak: 

•        öszpontosítás, az alany közreműködése
•        szuggesztiók elfogadása a hipnotizőrtől
•        amnézia/emlékezetvesztés transzban

Több, mint kétszáz évvel késübb Puysegur teóriája mind igaznak bizonyultak. Ezt a technikát jelenleg is sikeresen alkalmazom a munkám során.

Európa északi részén, Skóciában Dr. James Braid (1775-1860) idegsebészként alkalmazta a másfajta tudatállapotot.

Annak ellenére, hogy a hipnotikus transzokat alkalmazták, a technika nem volt megnevezve. Mígnem, 1843-ban James Braid a görög „hypno/alvás”  és a neuro/ideg orvosi szaknyelvből létre nem hozta „neuro-hipnotism”  idegrendszer- alvása szót. Braid kísérletezett feleségén, barátján és az egyik cselédjén. Mindegyikőjük arra lett utasítva, hogy meredjenek egy kis tárgyra, és megdöbbenve tapasztalta, hogy képes volt így is a transzszerű állapotot előidézni náluk. Folytatva kísérleteit rájött, hogy a transzállapotot elő lehet idézni szuggesztiókkal is. Mivel úgy vélte, hogy ez a transz egy alvásforma a görög Hypnos alvás istenéről, az álmok mesteréről hipnosisnak nevezte el. 1847-ben fedezte fel, hogy minden fontosabb hipnotikus állapot, mint a katalepszia, anesztézia, amnézia létrehozható alvás nélkül is, de már az elnevezésen nem tudott változtatni, mert közismert és elfogadott lett.

Dr Lord James ESDAILE (1808-1859) szintén skót származású orvos, aki sebészként praktizált. Korai úttörője volt a sebészeti műtéteknek a mesmeri transz alatt. Ő volt az, aki a transzállapotot, mint érzéstelenítőt felhasználva hajtotta végre az első sikeres operációt. Mindez nem hazájában, hanem a háborus Calcuttában történt. A beteg transzban volt, és abban is maradt az egész műtét alatt. Figyelemre méltó, hogy Esdaile 300 komoly műtétet és több ezer kisebb sebészeti beavatkozást hajtott végre hipnotikus transzban. A sikerét a mai kor emberének a halálozási statisztika adatai bizonyítják leginkább, ami az Ő prakszisában csak 5%! volt. Ez az akkori Indiában kiváló eredménynek számított, mivel a hagyományos altatásos módszert alkalmazó orvosok halálozási statisztikája 50%!-os volt.

Esdaile különleges technikáját ma is sikeresen alkalmazom munkám során.

 

Sigmund Freud (1856-1939) osztrák pszichiátert nem kell különösebben bemutatni az érdeklődőnek.

Nevéhez fűződik a pszichoanalizis létrehotása, melynek célja, hogy a főként gyermekkori konfliktusokat, elfojtott érzelmeket a tudatosba emelje, hogy azok racionálisan kezelhetővé váljanak. Ennek a felismerésnek köszönhetjük azt, hogy másként viszonyulunk a gyermekkorhoz, elfogadjuk, hogy a gyermek nem fiatal felnőtt, hanem egy fejlődő lélek. A pszichoanalízis fő technikája a szabad asszociáció és az álomfejtés. A hipnózisteória és gyakorlata elősegítette a pszichoanalízis kialakulását és a pszichoanalízis gyakorlása létrehozza a hipnózist. Freud hipnotikus procedurákat alkalmazott, de mégis megpróbált elszakadni a hipnózis alá való besorolástól. A szabad asszociáiót alkalmazta, ami nagyon sok hasonlóságot mutat a hipnózis alkalmazásval:dívány, relaxálás, csukott szemek, esetleg érintés a páciens homlokán. Freud elbátortalanodása a hipnózistól főleg a sikertelen hipnózis kezelésekből ered, mivel nem volt képes elérni minden alkalommal az elvárásainak megfelelő eredményeket. Csakúgy, mint minden korabeli szaktársai, Freud is ugyanabba a hibába esett: nem a terapeuta kontrollálta a hipnózis mélységét, és annak sikeres kimenetelét, hanem a kliens. Ahogy a pszichoanalizis népszerűsége nőtt, a hipnózis több évtizedre feledésbe merült. Mint érzéstelenítés, gyorsan és teljesen eltűnt a modern kemikáliák használatával.

Fejlődést jelentett, amikor az 1950-es években a British and the American Medical Associations/Brit és Amerikai Orvosi Egyesülés elismerte és elfogadta a hipnózist, mint gyógyítás technikát annak ellenére, hogy nagyon csekély volt a száma azoknak az orvosoknak, akik használták is a hipnoterápiát. Ezek között a legsikeresebb és legkiemelkedőbb zseniális pszichiáter, Milton Erickson volt. A pozitív tapasztalatok hatására egyre több pszichológus, pszichiáter és más terapeuta helyeselte a hipnoterápiát, és járult hozzá ahhoz, hogy a figyelem újra hipnoterápia irányába forduljon. Sokan innovatív módszereket dolgoztak ki problematikus betegek számára.

Mivel a pszichoanalitikus terápia vontatott és évekig elhúzódó nyüglődés volt és nagyon ritkán, ha egyáltalán járt bármiféle eredménnyel, nem beszélve gyógyulással, népszerűsége hamar elillant.

 

A sokak által jól ismert Carl Jung (1875-1961) svájci orvos, Freud tanítványa volt.

Jung magányosan töltötte fiatal éveit. Nem érdekelte igazán az iskola, és ki nem állhatta a versengést. Svájcban, Baselban járt kollégiumba, ahol jó eredményei miatt állandó féltékenykedésekkel kellett szembe néznie. Ahelyett, hogy felvállalta volna a problémákat, betegségeket színlelve húzta ki magát a konfliktusból. Olyan magas fokon űzte ezt, hogy képes volt elájulni, amikor kellemetlenül zavarba hozták. Freud régi tisztelője és követője volt. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy amikor Freud először találkozott Junggal, lemondta az aznapi összes kliensét és 13 órán keresztül folyamatosan beszélgetett ez a két nagy elméjű pszichiáter. Freud a pszichoanalízis koronázott hercegét és önmaga követőjét látta Jungban. De Jung sosem volt teljes mértékben megelégedve Freud teóriájával. Az I. Világháború után Jung sokat utazott Afrikában, Amerikában és Indiában benszülötteket és őslakókat tanulmányozni. Jung meggyőződése volt, hogy aki meg akarja ismerni az emberi pszichét, az rossz helyen kutat ha a kísérleti pszichológiával foglalkozik. Sokkal jobban teszi, hogyha maga mögött hagyja a tudományos tanokat ezen a téren, dobja félre a köpenyét, mondjon búcsút a tananyagnak és vándorolja be a világot nyitott emberi szívvel. A börtönök horrorjában, a bolondok házában, kórházakban, az örömtelen kis külvárosi csehókban, bordélyházakban és a hazárdjátékosok barlangjában, az elegáns szalonokban, tőzsdén, szocialista gyűléseken, templomokban és ellenzéki pártgyűléseken, extázisos szektákban, szerelemben és gyűlöletben, minden elképzelhető testi élvezeteken keresztül sokkal gazdagabb ismereteket lehet gyűjteni, mintha egy fél méteres vastagságú száraz tananyagon rágná át magát és azon keresztűl tanulná meg, hogyan kezelje egy orvos a betegét. Ő alkotta meg a kollektív tudattalan fogalmát. Jung munkásságának, gondolkodásának, szemléletének nagyon sokat köszönhetünk.

86. életévében Zürichben hunyt el.

 

A francia Emilé Coué (1857-1926) pszichológus volt és gyógyszerész. 

Bevezette a metodikus pszichoterapiát, gyógyítást és személyiségfejlődést, mindezt autoszuggesztiós önhipnózisos módszerek segítségével. Véleménye szerint az önhipnózis, autoszuggesztió az egy olyan eszköz, ami velünk van születésünk óta. Módszerére úgy jött rá, hogy a betegeinek adott orvosságot amit kiegészített pozitív autoszuggesztióval, hogy így fokozza az orvosság hatását. „Mindenkiben magában rejlik a bajaik megjavulásának a megoldása. Mindenkiben van egy öngyógyító eszköz” vallotta. Mindezt úgy érte el, hogy szavak vagy elképzelések állandó ismétlésével, autószuggesztióval a tudatalatti elmét módosította, aminek hatására a programozott tudatalatti elme ösztönszerűen valóra váltja a szükséges és betáplált utasításokat. Hatalmas azoknak a száma akik tántorithatatlanul hisznek abban, hogy a Coué féle „pozitív autószuggestiós” módszerek segítették a gyógyulásukat.

69 évesen hunyt el.

 Charles Tebbets (1…-1992)

Hipnoterápiában és annak tanításában hatalmas eredményeket ért el. A klienscentrikus hipnoterápia nagymesterének titulálják. Legismertebb munkája a Parts terápia, mely azon az elgondoláson alapszik, hogy a személyiségünk  több részből tevődik össze. A személyiségünk minden egyes része a tudatalattinknak egy bizonyos feladatát látja el a belső elménkben, más szóval sok különböző „fejfedőt” viselünk az életünk során. Tebbetts egy agyvérzéstől teljesen lebénult, csak a szemeit volt képes mozgatni. Önhipnózis felhasználásával apránként újra felépítette önmagát. Először egyenként az újjait, majd kezeit, lábujjait, majd a lábait volt képes mozgatni. Az ezt követő időszakban fokozatossan növelte testrészeinek a mobilitását. Önhipnózist olyan magas szinten művelte, hogy beszélni is képes volt újra, ezáltal élő tanujává vált az önhipnózis korlátlan erejének. 1992-ben szívinfarktusban hunyt el egy konferencián.

 

 

Világszerte elismerve, úgy említve, mint a három legbefolyásosabb személyiségek a klinikai hipnózis területén: Erickson, Elman, Boyne.

Milton Hyland Erickson (1901-1980) amerikai pszichiáter

A tudatalatti pszichiátria atyja, kifejlesztője és megalapítója a klinikai hipnoterápiának. A hipnózis, a transzállapot és egyéb hipnózissal kapcsolatos jelenségek csupán eszközként szolgáltak a széles spektrumot átfogó, interaktív jellegű munkájában. Zseniális, metafórikus elképzeléseit világszerte tanítják és alkalmazzák a hipnoterápiában.

Hihetetlenül okos, megfontolt és megingathatatlanul logikus józan ésszel rendelkezett. Egészséges személyiségű, és semmi jele nem volt nála még a legcsekélyebb neurotikusnak tűnő obszesszív viselkedésmódnak sem, mint ahogy azt a legtöbb pszichiátriai iskolát megalakítónak volt. Újító hipnoterápiai módszerei közé tartoztak holisztikus, hihetetlenül rugalmas és minden formaságot mellőző nem dogmatikus megközelítési formái. Teljesen formalitás nélküli egyéniség volt, és nem bújt el a tekintélyesség vagy a szakma titokzatosságának köpenyébe, mint azt más hipnotizőr tette. Kezeléseihez nem használt állandó és változtathatatlan indukciós módszereket, de állandóan alkalmazott vicceket, történteket és az egyszerű életből merített metafórákat.

Rugalmas volt. Változás elősegítéséhez rendkívül tudott alkalmazkodni a kliens korához, szociális környezetéhez, fiziológiai állapotához, felhasználva a kliens élményeit, tapasztalatait és annak lehetőségeit.

Nem volt dogmatikus. Semmilyen előírásos felvázolt dogmatikus szemléletmódot nem alkalmazott. Példákkal, analógiákkal és metafórákkal tanított. Ellene volt mindenféle rögeszmés teóriának. 1948-ban Phoenix-ben, Arizóna államban telepedett le, ahol magánrendelőt nyitott. A kései években hatalmas hírnévre tett szert és idejét utazással és hipnoterápiai és pszichoterápiai szemináriumokkal töltötte.

 

Dave Elman (1900-1967) hipnotizőr. Az Ő élete és tevékenysége példa arra, hogy a velünk született tehetség kibontakozásához nem kell feltétlen dogmákat tanulni és izmusokat alkalmazni. Dave Elman a szórakoztató műfajban dolgozott, mint rádióriporter mielőtt végérvényesen a hipnózisra fordította minden idejét és figyelmét. Nem volt orvos és nem tanult pszichológiát, de mégis több pszichológusnak, orvosnak, pszichiáternek, aneszteziológusnak, fogorvosnak tanított hipnoterápiát, mint bármely más modern oktató a hipnózis szakma területén. Már 8 évesen felfedezte a hipnózis hatalmas erejét a fájdalmak csökkentésere. Tudományos kutatásokat végzett és azokra alapozta ismereteit és kizárólag a legszkeptikusabbakat tanította, az orvosokat és fogorvosokat. A HYPNOTHERAPY nevű könyvét szakmán belül a legalaposabb és messzemenőlegesen a legjobb hipnoterapeuta tananyagnak tartják. Valószínüleg mert a gyakorlatra és az ebből következő tapasztalatra, ismeretre alapozta tudását. 

A ma élő legsikeresebb és legnagyobb hipnoterapeutákról Gil Boyne és Dr. John Butler-ről és aki Mgyarországon lehetővé tette számunkra, hogy az eddig legsikeresebben alkalmazott technikát megismerjük, Dr. Kun Attiláról külön könyvtárban írok. Kérem látogassa meg és olvassa el.