Mi is az a kiégés (burnout)?
A kiégés szindróma fogalmát Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus alkotta meg 1974-ben, a következőképpen definiálva azt: „Krónikus emocionális megterhelés, stressz nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek”.
A kiégés folyamatát többféleképpen lehet pontokba szedni. Az alábbiakban tizenegy lépcsős folyamat található, amelyek között nincs éles határ. A szakaszok élethelyzettől és személyiségtől függően különböző intenzitással jelentkezhetnek.
1. A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig
Arra való törekvés, hogy ideális legyek. Ezen ideálok követését a környezet szorgalmazza, elismeréssel honorálja, serkenti.
2. Fokozott erőfeszítés
A bizonyításkényszer miatt a különböző feladatok egyre sürgetőbbé válnak. Megszűnik a feladatok delegálásának képessége, kialakul a kontrollvesztéstől való félelem. Kívülről a segítő szorgalmasnak, célratörőnek látszik. A teljesítmény állandó növekedéséből adódóan fáradtság és az eredményesség csökkenése alakul ki.
3. A személyes igények elhanyagolása
Hazavisznek munkát, a hivatalos elfoglaltság az egyetlen időtöltés. Elfelejtik elintézni személyes dolgaikat, lassan eltűnik az életükből az érzelem, a szerelem, eltűnik a humor, a vidámság.
4. A személyes igények és konfliktusok elfojtása
Érzik, hogy jobban kellene vigyázni egészségükre, de mindent megtesznek, hogy környezetük ne vegye észre, mennyire aggódnak magukért. A testi kimerültség jeleire túlteljesítéssel rea¬gálnak: a hétvégét átalusszák vagy végigsportolják, ezután még fáradtabbak.
5. Az értékrend megváltozása
Az eddigiek során megtanultak lemondani igényeikről, melyek mindig háttérbe kerültek, így lassan felborul természetes értékrendjük is. Az ítélő- és érzékelőképesség is deformálódik. Régi, szoros kapcsolatait hanyagolja, feladja, baráti körét elveszti, magányba burkolódzik.
6. A fellépő problémák tagadása
Minden megszűnik létezni, ami a teljesítménykényszeren kívül esik. Elvész a környező világgal való kapcsolat. A rögzül a feladatvégzésre irányuló fixálódás. A baráti látogatások, beszélgetések nyomasztó teherré válnak. Nő az intolerancia. Beszűkül a gondolatvilág, megszűnik a politikai, társadalmi események iránti érdeklődés.
7. Visszahúzódás
Nem hatnak rájuk a környezeti befolyások, a másokkal való eszme- és érzelemcsere elmarad. Az állandó túlterhelés miatt a remény és a tájékozódási igény kimerül. Szélsőséges jelenség lehet a “totális kiszállás” vágya. A visszahúzódás az elmagányosodástól való félelemmel is jár.
8. Magatartás- és viselkedésváltozás
Elvész a külső vélemény meghallgatása, minden kritikaként hat. A kapott szeretetre érzéketlenné válnak. Szenvedélyek megjelenése vagy a velük való szakítás. A változások jellemzője a szélsőségesség.
9. Deperszonalizáció
Az önérzékelő képesség elvesztése, megszűnik a belső világgal való kapcsolat. Például idegennek érzik testüket, elvész a veszélyérzetük.
10. Belső üresség
Tartósan ez elviselhetetlen, gyakran lelkibetegségbe fordul át, félelem, pánikrohamok, klausztro¬fóbia stb.
11. Depresszió
Az élet értelmetlennek, reménytelennek, örömtelennek, tehernek tűnik. A fáradtság és kétségbeesés érzése állandósul, nehéz az ágyból felkelni.
Ne feledje! ezek a stádiumok visszafordíthatóak!
Nincs elvesztegetett idő!
Nincs ki nem gondolt gondolat!
Nincs ki nem mondott szó!
Nincs el nem végzett cselekedet!
Minden most kezdőthet!
